Borongós, felhős időben, szemerkélő esőben indult el csapatunk a hajnali órákban 2025. október 11-én a hegyközszentmiklósi (Románia, Partium) fürdőben megrendezendő Református Ízek Találkozójára.
Ezen a rendezvényen a Hajdúnánási Református Általános Iskola és Óvoda csapata már második alkalommal vett részt, melyet a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány szervezett.
A résztvevőket illetve a látogatókat a főzőverseny mellett a reggeli áhítat után kirakodóvásár, néptánc bemutató várta, valamint a fürdőzés lehetőségével is élhettek a vállakozó kedvűek az 1800 m mélyről feltörő gyógyvízben.
A rendezvényen 11 csapat mutatta meg főzőtudományát. A helyi közösségeken kívül, Felvidékről, Magyarországról (Budapest, Hajdúböszörmény, Hajdúnánás) is érkeztek gyülekezetek, csapatok. A jelenlévők igazán ízletes falatokat kóstolhattak meg, többek között ragulevest, babgulyást, káposztás, babos sertésfület sertéspörkölttel, birkapörköltet, marhapörköltet, gőzfánkot, lángost stb.
Zsűri is minősítette az elkészült ételeket. Nagy örömünkre a Hajdúnánási Református Általános Iskola és Óvoda csapata által elkészített étel (babgulyás) megszerezte a II. helyezést.
A rendezvényen a kóstolójegyekből befolyt összeg a helyi közösségek munkáját támogatta.
Igazi közösségformáló alkalom volt ez. Jó volt együttmunkálkodni egy közös cél érdekében.
A csapat tagjai Horváth Brigitta, Tóth-Ruszoly Zsuzsanna, Török Aliz, Tóth Norbert és Farkas Ferenc voltak.















