2025. január 24-én került megrendezésre a First Lego League Challange debreceni regionális fordulója. A verseny helyszíne a Debreceni Egyetem Műszaki Kara, egészen pontosan a Műszaki kar új, ősszel átadott épülete volt. A versenyen kívül sok érdekes foglalkozás várta a gyerekeket. Lehetőség volt speciális lego elemek építésére, nagyon modern érzékelők, robotkarok tesztelésére és még arcfestésre is. Idén már a harmadik szezonunkat tudhatjuk magunk mögött. A verseny a korábbi évekhez hasonlóan most is a versenyasztalra kiterített új pályákon és azok állomásain zajlottak. 15 állomás különböző nehézségű feladatait kellett megoldani. A 2025-ös szezon elnevezése a „Submerged” volt ami magyarul azt jelenti: elmerülve. Ezzel utalt arra, hogy az idei évad a vízről illetve a vízalatti életről szólt. A verseny ismét két fő részből állt: robotverseny és innovációs projekt de pontozták még a csapatmunkát, együttműködést, csapatszellemet és a robotdizájnt is. A projektünk a környező vizeink megtisztításáról szólt. Egy olyan vízen úszó szemétgyűjtő „hajót” terveztek amely nagy hatékonysággal tudná összegyűjteni a csatornákon, folyókon lebegő hulladékokat. A hajó makettjét el is készítették és a működési elvét is felvázolták a zsűrinek. Nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a hajó szinte kizárólag csak megújuló energiaforrásokat használjon, ezeket napelemek gyűjtenék be és nagy hatékonyságú akkumulátorok tárolnák azt. A tavalyi csapat magjából idén szinte senki nem maradt, elballagtak, így egy teljesen új csapatot kellett építeni. A kezdeti nehézségek ellenére sikerült elérni a tavalyi eredményeket, ismét a 7. helyezést szerezte meg a robotunk. A versenyen sajnos a rutin hiányzott, négy feladatban csak millimétereken múlt a pontszerzés és a megszerzett 130 pont helyett könnyen meglehetett volna a 180 pont is amivel már a harmadik hely is elérhetővé vált volna. Az egyik futamban sajnos a robot megmagyarázhatatlan okokból több alkalommal nem volt képes az egyenes vonalú mozgásra így abban a futamban rengeteget hibázott, talán a robot súlya, talán az akkumulátor töltöttsége jelentette a problémát, tesztelünk és kiderítjük. Újdonság volt, hogy az idei évben az innovációs projekteket nem díjazták és sorrendet sem állítottak fel, ezt kicsit sajnáljuk mert ebben a kategóriában tavaly elsők lettünk. Szakkörön tovább dolgozunk, fejlesztjük a robotokat és jövőre újból nevezünk a versenyre.










