Benedek Elek születésnapján, szeptember 30-án a magyar népmesékre szeretnénk irányítani a felnőttek, gyermekek figyelmét egyaránt. Tudatosítani szeretnénk, hogy kulturális és lelki örökségünk milyen páratlanul gazdag kincsestárára támaszkodhatunk a népmesék örök bölcsességének közvetítése során.
A Szabóné Marth Éva iskolai könyvtárban – több éves hagyományunkhoz híven – a Református Óvoda egyik csoportját vártuk könyvtári foglalkozásra. Ezúttal a Halacska csoportosok érkeztek, akik először Benedek Elek életének néhány mozzanatával ismerkedtek meg. Ezután A tű, a kutya, a rák, a tojás és a kokas vándorútja című mesét hallgatták meg a gyerekek, és egy játékos interaktív feladat erejéig az iskolás életbe is belekóstolhattak. A számukra is jól ismert Magyar népmesék rajzfilmsorozatban is szerepel ez a mese, így kiváló előadásban hallgathattuk – nézhettük meg újra. A foglalkozás végén mesés- és gyermekkönyvek nézegetése közben az iskolai könyvtárral barátkozhattak az ovisok.
Hisszük, hogy óvodásaink a rajzfilmsorozat ikonikus népművészeti motívumaival díszített, színezhető ajándék könyvjelző mellett lelkükben a mese által nyújtott élményeket is magukkal vitték.