Hírek
Újrahasznosítás
Ebben az évben mi, a 8. osztályosok a teremtés hetének keretén belül az újrahasznosítással foglalkoztunk.
Kiállítást készítettünk, amelyben a háztartási hulladékokat használtuk fel. Készítettünk egy modern „Dávid szobrot” kartondobozokból, amely osztatlan sikert aratott. Ezen kívül építettünk flakonokból egy jurtát, amiben egy szoborcsaládot helyeztünk el. A fiúk megalkották a jövő autóját. Voltak élő szobraink is, akik a hajdúnánási csuhé hagyományt elevenítették meg ruhájukban. Meghívtuk a telkibányai ÖKO-iskola 8. osztályos diákjait, tanárait és lelkészét. Bemutattuk nekik a kiállításunkat és az iskolának sok szép beszámolót készítettünk. Utánunk a telkibányai lelkész mutatta be az iskola működését. Kosárlabdáztunk a tornatermünkben, mert fontos a közös sport, amely összekovácsolja az embereket. Közösen megebédeltünk, elmentünk a Városi Könyvtárba és megnéztünk egy kiállítást. Ellátogattunk a Nánási Gyógyfürdőbe, amely a nap fénypontja volt. Sokat nevettünk, csúszdáztunk és úsztunk. A fürdőben kipihentük a nap fáradalmait. Ezek után szomorúan vettünk búcsút egymástól. Ez egy felejthetetlen nap marad.
Mi is sokat tanultunk ezen a napon. Új újrahasznosítási tippeket hallottunk és örömmel is hasznosítjuk majd mindennapi életünkben.
Birta Laura 8. o.A hírhez kapcsolódó galéria:
- Képek száma: 23
- Leírás: Teremtés Hete 2011. szeptember 26 - 30.








