Étkeztetéssel kapcsolatos tájékoztatás

Tisztelt Szülők!

Az étkezési térítési díj megváltozott, az étkezés lemondásának időpontja is, mely változássokat az alábbi dokumentumból ismerhetnek meg.

Térítési díj fizetésére minden hónapban 3 kijelölt nap áll rendelkezésre 8,00 – 17,00 között, melynek időpontjáról a MozaNaplóban is tájékoztatást adunk, valamint az iskolában is kiírásra kerül.

Nagyon fontos, hogy a kijelölt időpontokon kívül nincs lehetőség készpénzes fizetésre. 

A térítési díjat átutalással is lehet fizetni, erről a gazdasági irodában lehet tájékoztatást kérni.

Ahol 3 vagy több gyereket nevelnek vagy a gyermek tartósbetegségéről van orvosi igazolás, azok a családok csak 50 %-os térítési díj fizetésére kötelezettek.

A kedvezmény igénybevételének feltétele, egy nyilatkozat kitöltése – kérhető a gazdasági irodában -, amit legkésőbb az esedékes térítési díj fizetéséig vissza kell juttatni.

Fontos információ, hogy amennyiben 2 hónap elmaradás (nem fizetés) keletkezik, először értesítést küldünk a tartozásról, 3 hónap elmaradás esetén a gyerek kihúzásra kerül az étkezésből mindaddig, míg nincs rendezve a tartozás.

Tisztelettel kérnénk a fentiek tudomásulvételét.

Köszönettel és áldáskívánással: Jónáné Sebők Valéria – gazdasági vezető

A hozzászólások jelenleg ezen a részen nincs engedélyezve.