Udvar projekt

Az építkezés befejezését követően az udvarunk rendbetétele következik.

Első ütemben a törmelék eltakarítása, beton villanyoszlopok kivétele, kerítés az idősotthon felől.

A belső udvar megtervezése, beton térkővel bővítés, hátsó gépjárműbejáró sávok kiépítése (tűzoltóság miatt), szikkasztók beépítése.

Belső udvar parkosítása, térkövezése és játékainak felfestése.

Második ütem: A hátsó udvar elkészítése. Távolugró pálya, tanösvény, parkosítás.

ÖTLETGYÜJTEMÉNY:

Udvarterv

Fásítás

Mivel a gyerekek leginkább kitapossák a füvet és felhordják a sarat, ezért minél nagyobb területen szükséges térkövezni az udvart. A fákat ha körbe vesszük ülőkével, akkor belül virágosíthatunk, körben pedig ülhetnek, pihenhetnek, hűsülhetnek a fák alatt a gyerekek.

A térköves felületre festenénk az aszfalt játékokat, illetve ide helyeznénk az óriásjátékokat. Egy területet meg kellene hagyni, hogy később paszív kondiparkot telepíthessünk rá.

Térkőre festett, helyezett játékok:

Tanösvény

A mai modern tanösvények már interaktívak, játszani lehet és kell velük. A karbantartóink is el tudják készíteni az állomásokat. A hátsó udvarra elég 10 állomás. Azt kell eldöntenünk, hogy a témája állandó legyen, vagy évente egyszer lecseréljük az ismeretanyagot. Mik legyenek ezek? Nem csak a természetismeretben gondolkodhatunk. Lehet történelmi évfordulós, református hittanos, stb.

A hátsó udvar tanösvénye azon részek között kanyarogna amiket még oda építenénk. Pl tűzrakóhelyet, ahol bográcsozni, szalonnát sütni lehet, emelt ágyások, függőleges kert, színpad, homokozó stb.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük