Védelmi nap Hajdúnánáson

2025. június 13-án rendezték meg a védelmi napot a Hajdúnánási  strandfürdő területén. Az eseményen a rendőrség, a mentőszolgálat, a tűzoltóság és a katasztrófavédelem képviselői vettek részt, akik látványos bemutatókkal és interaktív programokkal ismertették meg a látogatókat a munkájukkal, valamint a biztonság és a megelőzés fontosságával.

A gyerekek kerékpárral érkeztek a helyszínre, hiszen az egyik fő programpont a kerékpáros ügyességi verseny volt, ahol egy akadálypályát kellett teljesíteniük. A program elején tájékoztatót hallgattak meg a versenyek lebonyolításáról.

Nagyon látványos, színvonalas bemutatókat láttunk, többek között egy kutyás bemutatót is, ahol egy kábítószer-kereső kutya több lehetséges csomag közül mindig kiválasztotta azt, amelyben valóban kábítószer volt. Nagyon ügyesen dolgozott, és ez a gyerekeknek különösen tetszett.

A rendezvény különleges pillanata fél tízkor következett be, amikor egy rendőrségi helikopter érkezett a helyszínre, nagy örömet szerezve a gyerekeknek.

A nap során többféle versenyszámban is kipróbálhatták magukat a résztvevők: a kerékpáros ügyességi pálya mellett focibajnokság, vizes ügyességi vetélkedő és egy elméleti KRESZ-teszt is színesítette a programot. Emellett fegyverbemutatót is tartottak, ahol a gyerekek megfoghatták és kipróbálhatták a fegyvereket – természetesen lőszer nélkül –, ami szintén nagy élményt jelentett számukra.

Iskolánk a rendezvény végén a harmadik helyezést érte el. Jutalmul egy kupát, egy oklevelet és sokféle ajándékot kaptunk, amelyeket ünnepélyes keretek között a Polgármester asszony adott át nekünk.

Tartalmas, eredményes napot zártunk.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük