2025. január 13-án rendeztük meg intézményünkben a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskola által immár 10. alkalommal meghirdetett országos szépírási verseny házi fordulóját. Az iskolai fordulóra 2. évfolyamtól lehetett nevezni a gyerekeknek, s minden osztályból három tanuló vehetett részt a helyi megmérettetésen.
A gyerekeknek egy összefüggő szöveget kellett lemásolniuk, a szöveg terjedelme évfolyamonként változó volt. Az értékelés szempontsorát a szervező vésztői iskola küldte meg, melynek alapján intézményünk három pedagógusa értékelte a tanulók munkáját és hozta meg a végső döntést. Minden évfolyamról a legszebben és leghelyesebben író kisdiák alkotását kellett továbbítani a vésztői Kis Bálint Református Általános Iskolának. A hét tanulónk közül 4 gyereket hívtak be az országos döntőbe, melyre 2025. február 21-én került sor Vésztőn.
A verseny nagyságrendjét mutatja, hogy a református általános iskolák közül 38 település intézménye képviseltette magát. Nemcsak az országhatárainkon belülről, hanem a határon túli területekről is érkeztek gyerekek és kollégák.
Az országos döntőn résztvevő gyerekek az országos első 10 helyezett között szerepelnek, amely már önmagában is nagyon szép teljesítmény.
Az iskolánkból az országos döntőn résztvevő tanulók:
Kovács Botond 2. a
Józsi Zselyke 4 .a
Mónus Dóra 7. b
Sajben Hédi 8. o.
Gratulálunk gyermekeinknek a szép teljesítményhez és a felkészítő pedagógusoknak: Kabainé Bőti Beáta, Józsi Viktória és Lukácsné Tompa Zsuzsanna pedagógusoknak!
„A kézírás elárulja az embert, akár akarja, akár nem. A kézírás éppoly egyedi, mint a személyiség, és néha azt is felfedi, amit az eltakar…” (Stefan Zweig)
Molnárné Magyar Krisztina




