Nyílt napon fogadtuk a leendő 1. osztályos gyermekek szüleit

A Hajdúnánási Református Általános Iskola és Óvoda 2025. február 26-án rendezte meg a soron következő iskolai „bepillantást”a leendő 1. osztályos gyermekek szülei számára.  A bemutató órákat a jelenlegi két negyedik osztályban tartották, ahol Dr. Horváthné Polyák Dóra és Józsi Viktória tanítónők nagy szeretettel fogadták a közel ötven regisztráló szülőt.

A 4.a osztályban nyelvtan és környezetismeretet, a 4.b osztályban nyelvtan és angol órát tartottak a pedagógusok. A reggeli ima után a tanítók és a tanulók bemutatkozása történt. A gyerekek nagyon lelkesek voltak, hogy megmutathatták, milyen ügyesek és mennyi mindent tudnak már, a szülők pedig bepillantást nyerhettek a tanórák rejtelmeibe, a tanítók munkájába. Vendégeink megismerkedhettek a frontális, az egyéni, a páros és a csoportmunkával, valamint az interaktív eszközökkel is.

De hogy a szülők is aktív résztvevői legyenek az óráknak, ők is feladatokat kaptak. Nagyon jó volt látni, ahogy a nyelvtan feladatlapok megoldása során csoportmunkában dolgoznak, vagy amikor a környezetismeret órán aktívan részt vesznek a képek válogatásában vagy a feladatlapok javításában. Egy pár percre ők is „refis kisdiákok” lehettek.

Az óra végi értékelésben nem csak a gyermeki és pedagógusi dicséret hangzott el, hanem a szülői is.

Hálásan köszönjük az érdeklődő szülők részvételét és szeretettel várjuk őket gyermekeikkel együtt a következő „bepillantásra”!

Józsi Viktória tanítónő

1Thessz. 5,18

„Mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük