Evangelizációs nap

2024. május 31-én az iskolánkban különleges napot tartottunk. Ezen a napon nem csak a diákjainknak, hanem a szüleiknek is szerettünk volna egy olyan közös programot szervezni, ami által lelkileg gazdagodik és feltöltekezik mindenki. A gyerekek a tanítás után táncházzal kezdték a programsorozatot, majd akadályversenyre mentek közösen az osztályok. Az állomás helyszíneken a gyerekeket játékos elméleti és ügyességi feladatok várták. A játék után a szülőkkel együtt közösen folytatódott a nap programja a református templomunkban. A miskolci Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon Lámpás zenekara szolgált, akik gyönyörű tiszta hangjukkal és hangszertudásukkal dicsőítették az Urat, számunkra pedig felejthetetlen élményt nyújtottak, hiszen együtt ünnepeltünk és áldottuk az Úr nevét. Az énekek mellett nagytiszteletű Csomós József lelkipásztor úr szolgált, aki a szülő és gyermek kapcsolatáról tanított minket, saját példáján keresztül, amin nevettünk is és mélyen el is gondolkodtunk, hiszen életünk legkülönlegesebb, de egyben legnehezebb feladatáról hallhattunk értékes gondolatokat.

A napunkat szeretetvendégség zárta, ahol kötetlenül tudtunk beszélgetni egymással. Értékes órákat töltöttünk együtt, hiszen a gyermek-szülő-pedagógus hármasa a legfontosabb mozgatója egy iskolának. Szükség van a mai rohanó világban közösen eltöltött időre, amikor egymásra, önmagunkra és az Istenre tudunk figyelni, hiszen összetartva tudjuk gyermekeink jövőjét építeni.

Napunk programját a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatal támogatta pályázat keretében. Köszönjük, hogy lehetőséget teremtettek számunkra ilyen értékes program megvalósításához.

Soli Deo Gloria

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük