Reformáció tematikus nap 2023

A reformáció az egyház megreformálásával vette kezdetét a 16. századi Európában. Egyik legfontosabb eleme a visszatérés a tiszta forráshoz, a Bibliához. Ennek napjáról a Hajdúnánási Református Általános Iskola idén rendhagyó módon emlékezett meg 2023. 10. 27-én. Az iskola történetében először szervezett a hitéleti munkaközösség egy reformációs tematikus napot az iskola tanulóközösségének. Játékos, élményszerű programokkal vittük közelebb a gyerekeknek a reformáció ünnepét, fogalmát és céljait.

A programok a hétzáró áhítattal vették kezdetüket a templomban, amelyen Nt. Gacsályi Gábor vezető lelkipásztor hirdetett igét. Az áhítaton, mintegy az egységet is kifejezve a Kőrösi Csoma Sándor Református Gimnázium 8. osztályos tanulói, valamint a Hajdúnánási Református Óvoda Napocska csoportja is részt vett. Az óvodások és az iskola énekkara nagyon szép énekkel készültek erre az alkalomra.

Az iskolában rövidített tanítási órák voltak ezen a napon, a hosszabb szünetekben pedig játékos programok valósultak meg. A reformáció évéről megemlékezve az iskola tanulói összesen 1517-szer pattogtattak labdát a tornateremben, amelyet a diákpresbiterek számoltak. Az iskola aulájában Nt. Gacsályi Gábor vezető lelkipásztor és Molnár Krisztina igazgatóhelyettes asszony tanítottak gitárral kísért keresztyén énekeket.

Ezen a napon valósult meg az Osztályok „Bibliája” c. program is. Egy Bibliát ábrázoló sablonon a tanulók választott bibliai igével, kis rajzokkal fejezhették ki, miért fontos számukra a Biblia, a hit, Isten. Az iskola folyosójára elhelyezett paravánokra feltűzték az osztályok a „Bibliákat”, amit meg is tekinthettek.

Nagy lelkesedéssel várták a gyerekek az iskolai házi versenyt a reformátusságról és a Bibliáról, amelyen minden korcsoport kis csapatokban versenyezhetett. A napi programokat még élményszerűbbé tette, hogy az iskola tanulói egész nap református „kincseket” kereshettek az iskola épületében. Az előzetesen elrejtett „kincsek” egy-egy református jelképet ábrázoltak (templom, bárány, kakas, csillag, Biblia, stb.) Az a tanuló, aki a legtöbbet gyűjtötte jutalmat kapott.

A tematikus nap egy Ige kirakóval ért véget. Az osztályok kis borítékokban iskolánk vezér igéjét kapták meg betűnként lebontva: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” 1Korinthus 16:14 A gondolkodtató és együttműködést segítő feladatnak a 8. osztály lett a nyertese. Ezzel az igével köszöntünk el a diákoktól és kívántunk számukra áldott őszi szünetet.

Az esős idő ellenére Isten áldásával teljes szép napot zárhattunk. Ezúton is köszönetet mondunk mindenkinek, aki részese volt ennek a napnak, segítette a munkánkat, a szolgálatunkat: Nt. Gacsályi Gábor vezető lelkipásztornak, az iskola vezetőségének, a Hitéleti Munkaközösségnek, a Diákpresbitériumnak, minden kollégának és a gyerekeknek.

Dráviczki Csaba hitoktató

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük