November 21-25 között érzékenyítő projekthetet szerveztünk a Hajdúnánási Református Általános Iskolában. Célja ennek a hétnek, hogy a gyerekek nyitottak és elfogadók legyenek a fogyatékkal élő emberek felé. Számos programmal segítettük ennek a hétnek a megértését a gyerekek számára. Minden reggel videós áhítat vetítésével indult a napunk. Ezek az áhítatok Jézus egy-egy gyógyító történetével foglalkoztak, melyekből a diákjaink megtanulhatták, hogy kihez is érdemes fordulnunk, amikor nehézségeink vannak.
Egész héten felkereshették tanulóink a Sötét szobát azzal a céllal, hogy kipróbálhassák, milyen lehet látássérültként tevékenykedni. Itt mindenféle hétköznapi feladat várt rájuk. Illatokat és tárgyakat kellett felismerniük, illetve a lányok a sminkeléssel is kísérletezhettek. Ennek kisérő programja volt az akadálypálya, ahol szintén a látássérültek helyzetébe tudták magukat a gyerekek beleképzelni.
Vendégünk volt a héten a Fehér Bot Alapítvány. Ők színes és érdekes történeteket és feladatokat hoztak számunkra el. A Hajdúsági Vakvezető- és Segítőkutya Képzésért Alapítvány munkatársai is jártak nálunk, akik a vakvezető kutyák illetve a segítő kutyák kiképzéséről tartottak különleges előadást. Utolsó napunkon pedig Gergely István parasportolóval ismerkedtünk meg, aki több sportágban is jeleskedik. Őáltala átérezhettük, hogy milyen mozgássérültként aktívan mozogni, sportolni, célokat elérni.
A gyerekek végig nyitottak, érdeklődőek voltak, és ami a legfontosabb, hogy számukra természetes volt az elfogadás, hiszen Krisztusban mi mind egyek vagyunk.
Molnár Krisztina
Diákpresbitériumot segítő pedagógus