Discover America

Timóteus napközis tábor 2022.

A tábor első napján, az Áhítatot követően, a délelőtt folyamán Észak- és Dél-Amerika feltérképezése volt a feladat, mely során a gyerekek megismerkedtek tájaival, folyóival és hegyeivel, valamint nevezetességeivel. Az Amerikai Egyesült Államok nagyobb hangsúlyt kapott, így annak történelmére, zászlójának eredetére is fény derült.

A hallottak elmélyítésének, illetve felelevenítésének érdekében a felfedezők kalandtúrára indultak az iskola területén, ahol három helyszínen érdekes feladatok várták őket. Az egyes állomásokon (Amerika, Dél-Amerika, Amerikai Egyesült Államok) egy puzzle segítségével kitalálhatták, hogy Amerika melyik részén járnak, majd vaktérképen meg is jelölték azt. A kvíz kitöltése után a helyszínhez kapcsolódó ügyességi feladatokat kellett elvégezniük a tornateremben, a kondiparkban, illetve az angol teremben. A délután folyamán az amerikai és a brit angol (szókincs, kiejtés) közötti különbségekről hullt le a lepel, s a „Ki vagyok én?” játék segítségével a híres emberek sem maradtak ki a sorból. A tábor első napja (július 4.) nagy ünnep az Egyesült Államokban, hiszen ezen a napon ünneplik a Függetlenség napját. Ennek tiszteletére a táborozók megtanulták az Egyesült Államok himnuszát és csillagszórót, valamint zászlót lobogtatva énekeltük el az udvaron lelkes nézőközönség előtt, megünnepelve e nemes napot.

Az amerikai őslakosokkal ismerkedtek meg a táborozók a második napon. Mindenki megtudhatta a saját indián nevét, majd láthattuk, hogy az egyes törzsek hol és hogyan éltek, mivel táplálkoztak. Néhány indián játékkal is megismerkedtek a táborozók. A gyerekek kreativitása és kézügyessége a saját kis indiánsátor (teepee) elkészítésében mutatkozott meg. A nap folyamán készültek még pánsípok, totemoszlop és fejdísz is, s egy közösen alkotott nagy sátor is. A nap zárásaként Az utolsó mohikán c. film megtekintésére került sor, mely közben megkóstolhatták a gyerekek az ízletes amerikai popcornt (édes, sós, vajas) is.

Az amerikai ételek kóstolását várták a gyerekek a legjobban, mely a tábor közepén érkezett el. Tízórai előtt a tipikus amerikai ételekre irányult a figyelem. Kis videó segítségével láthatták a gyerekek, hogy a magyar konyha ízvilága mennyire tetszett az amerikai fiataloknak, s hogy a kóstolásról ők se maradjanak le, közben a „peanut butter and jelly” (mogyóróvajas lekváros) szendvics különleges ízeit érezhették ízlelőbimbóikon. Átismételték az eddig tanult zöldségeket és gyümölcsöket, majd bekötött szemmel 10 féle zöldség, illetve gyümölcs ízét kellett felismerniük. A várva várt sütés-főzés-kóstolás az iskola technika termének tankonyhájában valósult meg. A táborozók egyik csoportja készítette az amerikai palacsintát, melyet juharsziruppal leöntve fogyaszthattak el a gyerekek. Egy másik csoport a „cupcake”-ért volt felelős, melyet nagy izgalommal ízesítettek, színeztek majd díszítettek fel. A kissé édesre sikeredett költemények hűen tükrözték az amerikai ízvilágot, hiszen ezt a finomságot ők igazán édesen szeretik. A harmadik csoport a mályvacukrok grillezésért volt felelős, amelyből „S’mores”-ok készültek, s ezek ugyancsak mindenki tetszését elnyerték. Természetesen az ínycsiklandó amerikai hot-dog sem maradhatott ki ebből a kulináris élvezetből, melyet a jóízű leves után (vagy előtt) mindenki elfogyasztott. A napot telt pocakkal, ellenállhatatlan finomságokkal és élményekkel telve zárták a gyerekek.

Izgalmasan telt a cowboy-ok életével való ismerkedés is a csütörtökön. Megtudhatták a gyerekek, hogy Amerika mely részén és hogyan éltek ezek az emberek, s milyen nehézségekkel kell(ett) megküzdeniük nap, mint nap. A cowboy-ok ruházatának egyik elemének, a kalapnak, fontosságát a gyerekek is megtudhatták, miután vasparipára pattanva kibicikliztek a Nyakas farmra, ahol ténylegesen is megismerhették a szarvasmarhatenyésztéssel járó munka előnyeit és hátrányait.  Érdeklődve hallgatták a farm történetét, eredményeit majd megtekinthették a modern eszközökkel történő tejtermelést. Az állatsimogatás különösen nagy élmény volt a gyerekek számára, hiszen megnézhették az állatállományt is, így az aznap született borjúk megtekintésére és kényeztetésére is adódott lehetőség. Ezúton is szeretnék köszönetet mondani a Nyakas farm tulajdonosának, Nyakas Andrásnak, a szívélyes fogadtatásért, a szakszerű „idegenvezetésért” és a lehetőségért, amellyel a nap sikerességét garantálta számunkra. Visszatérve az iskolába videó segítségével tanulmányozták a lasszó dobásának rejtélyeit, melyet aztán az udvaron ki is próbálhattak. Mindannyian ugyanarra a megállapításra jutottak: „Nem is olyan könnyű ez!” Azonban a mondás szerint „Gyakorlat teszi a mestert.”, s a végén nagyon ügyesen tudták célba dobni a lasszókötelet.

A hét zárónapján az amerikai sportokkal ismerkedhettek meg a gyerekek. A négy legnépszerűbb sportot (amerikai foci, baseball, kosárlabda, jégkorong) részletesebben is tanulmányozhatták, melyeket a nap folyamán ki is próbálhattak. A sportokhoz való bemelegítés kincskereséssel indult, mely során az iskola épületében és az udvaron elrejtett „aranyrög”-öket kellett megkeresni adott időn belül. A legtöbb „aranyrög”-öt összegyűjtő kisdiák egy nyereménnyel lett gazdagabb. Az amerikai polgárháború során az északi és déli csapatok harcoltak egymással. A sorversenyben a történelem e mozzanatára emlékeztünk, ahol a két csapat harcolt a győzelemért. Ezt megelőzően amerikai gyerekjátékokkal melegítettük be izmainkat. A sorverseny feladatai a hét során tanultra utaltak, így a burgonya ültetés és szedés, az előrehaladás indiánsátorként, a tojásegyensúlyozás, a lovaglás, a lasszózás, a jégkorongozás és a kosarazás emlékeztették a gyerekeket a tábor egyes napjaira. Az ebéd utáni fagyizás mindenkinek jólesett a nagy melegben, majd a tábor zárásaként az értékelés és az elismerő oklevelek átadása következett. 

A nagy meleg ellenére kalandokban, izgalmakban, jókedvben és ismeretekkel teli, gazdag héten fedezhették fel Amerikát a gyerekek Isten áldásával, melynek megvalósulása nem jöhetett volna létre a táborozó gyerekek lelkes és aktív részvétele, Marth Attiláné pedagógiai asszisztens, Szalka Eszter gimnáziumi tanuló segítsége és az iskola, valamint a szülők anyagi támogatása nélkül. Hálás köszönet érte!

A tábor során készült fényképekből készült videó linkje:  Discover America 2022.mp4

Hajdúnánás, 2022. 07. 16.                                                   

Török Aliz
táborvezető

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük