Adománygyűjtésről

Tisztelt Szülők, Munkatársaink!

Az adománygyűjtés megmutatta milyen komolyan együtt érző és önzetlen közösség vagyunk, amikor rendkívüli helyzetben szükséget szenvedő embertársaink, szétszakított családok, háborús helyzetben élő szomszédaink és  ott élő magyar testvéreink segítségére sietünk.

Elképesztő mennyiségű  élelmiszeradomány érkezett be iskolánkba, melynek egy részét már el is szállították. Köszönjük, Isten áldjon meg mindenkit érte!

Ez volt a gyors, azonnali segítség amit nyújtani tudtunk és természetesen nem zárjuk ki, hogy továbbra is bárki  élelmiszer-adományokkal segítsen. 
Megosztom itt a MAGYAR REFORMÁTUS SZERETETSZOLGÁLAT levelét, melyben kérik is a további adományokat, 3 csoportba rendelve:

Tisztelt Igazgató Asszony/Úr!
Mindenki értesült a híradásokban arról, hogy 2022. február 24-én hajnalban Oroszország támadást indított
Ukrajna ellen, így hazánk szomszédságában harcok dúlnak, emberéletek kerültek veszélybe. A Magyar
Református Szeretetszolgálat az első pillanattól kezdve élelmiszer szállítmányokkal, szállásbiztosítással,
információs-és lelki segítségnyújtással, valamint adománygyűjtéssel is segíti az ukrajnai háborútól
szenvedőket. Már több mint 15 tonna tartós élelmiszert indított útnak az ukrán-magyar határ felé egyházunk karitatív szervezete, ezzel segítve kárpátaljai magyar testvéreinket. Az Alapítvány munkatársai és önkéntesei Záhonyban és a Budapest-Nyugati pályaudvaron lévő segítségpontjain mostanáig több mint 25 ezer menekülő számára nyújtott segítséget, legyen szó akár élelmezésükről, orvosi ellátásról, tolmácsolásról,
szállításról vagy átmeneti szálláshely kereséséről.
A készletek azonban végesek, és az egyre növekvő menekültáradat miatt folyamatos utánpótlásra van
szükség. Tisztelettel kérjük az intézmények vezetőit, hogy ha segíteni szeretnék a Magyar Református
Szeretetszolgálat munkáját, akkor hirdessenek élelmiszergyűjtést, hogy egyházunk karitatív szervezete
minél gyorsabban tudjon reagálni a beérkező kérelmekre, és segítséget tudjon nyújtani a menekültek,
köztük Kárpátalján élő magyar testvéreink számára!
Amire a legnagyobb szükség van:
 tartós élelmiszerek (olaj, liszt, cukor, tészta, fűszerek, tea, citromlé, instant leves)
 azonnal fogyasztható élelmiszerek (fél literes ásványvíz, gyümölcslé, müzli, keksz, édesség)
 higiénés termékek (fogkefe, fogkrém, szappan, tusfürdő, pelenka, betét, nedves törlőkendő)

A Tiszántúli Református Egyházkerület gyülekezeteihez szóló felhívása szerint  a humanitárius segítséget a célzottabban tudják nyújtani az érintett helyszíneken ( pl. hiányzó gyógyszerek, egészségügyi felszerelések) az éppen szükséges igényekhez igazítva, amennyiben lehetőségeinkhez mérten pénzadományokkal is folytatjuk a támogatást. Így tettünk intézményünkben karácsony időszakában is a Kárpát-medencében működő, magyar nyelven nevelő református intézményekért. Ezért közzé tesszük a TRE felhívását, ebben van a bankszámlaszám, melyre lehetséges a támogató átutalás. 

https://ttre.hu/tartalom/5798/3/keruleti/felhivas-a-tiszantuli-reformatus-egyhazkerulet-gyulekezeteihez

Tudjuk, nincs mindenki abban a helyzetben, hogy nagyobb összeget szánhasson a támogatásra,   de sok kicsi sokra megy, ahogyan ezt karácsonykor is  megtapasztaltuk. Ezért az intézményünkben ismét meghirdetjük a pénzadománygyűjtést.  Így a gyermekeink is részesülhetnek az adomány adásának érzésében, tudván hogy hozzájárulhatnak a kritikus állapot lévő családok,  hasonló  korú gyermekek helyzetének enyhítéséhez.  Erről célszerű beszélno is velük. Az intézményünkben összegyűjtött összeget ugyanerre a bankszámlára utaljuk egyben, hogy a legjobb helyre kerülve sok nélkülöző embertársunkon célzottan segíthessenek.

Fontos hogy a bennünk és gyermekeinkben gyülemlő szorongást, ki mondott vagy ki nem mondott félelmeinket hasznos cselekedetekbe tudjuk fordítani, ami csillapítja a tehetetlenség érzésünket is. Ezen formában lehetőségünk van sok kis dolgot, sokszor cselekedni, nagyobb közösségünkért, együttérzésünket, belső békénket fejlesztve ezáltal.

Köszönettel és áldáskívánással: 

a Vezetőség


Tisztelt Szülők, Munkatársak!

Itt teszem közzé Polgármester úr közleményét, felhívását VISK testvérvárosunk támogatására.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.